az Alföld déli részén, csendes környezetben fekszik egy kis község, Nemesnádudvar. Az itt lakók sváb származásúak, őseik a 18. században, a mai Dél-Németország vidékéről érkeztek a faluba. A barátságos település utcái, házai magukon viselik a sváb építészeti kultúra jegyeit. Alacsony homlokzatú, meglepően kis ablakokkal, ám annál nagyobb ajtókkal tagolt tájjellegű házacskák sorakoznak szorosan egymás mellett.
Aki már járt bortermelő vidéken, vagy hagyományos pincefaluban jól tudja, hogy ezek a házak borospincéket rejtenek. A föld mélyébe vájt pincelyuk szolgál a bor érlelésére, tárolására, a fölé épített présházban pedig maga a szőlőfeldolgozás történik.
Ha már a pinceházak közelében járunk, mindenképpen szánjunk időt a borkóstolásra! A nemesnádudvari pincék falai között olyan borok érlelődnek, mint a hagyományos műveléssel termesztett Kadarka, vagy a kiváló minőségű Chardonnay, Rajnai rizling, Ottonel muskotály, Királyleányka, Kunleány, Kékfrankos és Cabernet sauvignon. Olyan széles a választék, hogy a hozzáértő boros gazdák ajánlásai nélkül hirtelen szinte nem is tudnánk eldönteni melyik pohár fenekére nézzünk előbb. Fehérbort igyunk, vagy vöröset? Az édes, bársonyos bor esne jobban, vagy mégis inkább a kicsit savasabb? Időnk bőven van eldönteni, hiszen 500 présházas pincékben érlelődnek a jobbnál jobb borok. Ezek után talán nem is olyan meglepő, hogy Nemesnádudvar egyre fontosabb szerepet tölt be a hazai borturizmusban!
Nem lenne magyar a magyar, ha nem találna mindig okot az ünneplésre! Milyen ünnep is lenne fontos a bortermelő község életében, ha nem a borünnep? A nemesnádudvari borok minél szélesebb körökben történő megismertetését és a mulatozást szolgálja az évente megrendezésre kerülő Szent Mihály napi Újbor ünnepe, minden év szeptember utolsó hétvégéjén. Ismerje meg a dél-alföldi konyha jellegzetes ízeit, egyen a nemesnádudvari pincepörköltből, falatozzon a háziasszonyok frissen sütött pogácsájából!A település a mai napig őrzi és büszkén ismerteti meg látogatóival néphagyományait. Tanúi lehetünk a hagyományos falusi szüretnek és az azt követő szüreti mulatságnak, láthatjuk, hogyan főzték ki dédszüleink a lekvárt, igazi sváb zenés-táncos mulatság keretében vigadhatunk együtt a helybéliekkel.
Szeretné megismerni a falu nevezetességeit? Szeretettel vár mindenkit a Falumúzeum, ahol Nemesnádudvar és környékének történetét mutatják be. A Babamúzeumban értékes, régi babák emlékeztetnek nagyanyáink kislánykorára. Itt olyan babákat is láthatunk, amelyek igazán ritkaságszámba mennek. És ha már pincefaluban járunk, semmiképp sem hagyhatjuk ki a Bormúzeumot! Érdemes megtekinteni az 1736-ban épült Katolikus templomot, valamint annak belső díszítését. A Kuczka Mihály festette freskókban gyönyörködve azt érezni, hogy a nemesnádudvari templomnál jobb helyre nem is kerülhettek volna.
A faluban található teniszpálya és sportpálya kiváló lehetőséget ad izmaink megmozgatására, testünk karban tartására. A helyi fiatalok körében közkedvelt sportpálya gyakori színtere különböző sportrendezvényeknek is. A település abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Dunavölgyi főcsatorna közvetlen közelében húzódik, a strandolni vágyók és a helyi horgászok örömére.
A közeli halastavak partjainál folyamatosan zajlik az élet! Hol kapásra váró horgászok, hol csónakázók zavarják meg az itt élő halak nyugalmát. De nem ismeretlen erre felé a többi vízisport sem, a fiatalok körében főleg a kenuzásnépszerű.
Ha igazi falusi vendégszeretetre vágyik, látogasson el Nemesnádudvarra!
"Nagyon rövid ideig voltunk a csodálatosan szép és tiszta Knáb panzióban! De ezen rövid idő alatt is nagyon jó benyomást szereztünk. Nagyon tetszett, hogy az emberek nyitottak, a fiatalok tisztelettudóak, előzékenyek. Tiszta és rendezett környezet. Teljes tiszteletünk a személyzetnek mindenért. Mi ilyen
benyomással köszönünk el Nemesnádudvarról és indulunk haza Dunaújvárosba."
"Örömmel töltött el bennünket, hogy a rohanó világban megpihenhettünk egy kis időre ebben a gyönyörű házban! Elvisszük a hírét, hogy e ház falai között a fáradt vándor nyugodtan lehajthatja a fejét és álomba merülhet, mert e ház gazdája odaadóan vigyázza álmát."
"Sokfelé jártunk a világban, sokmindent megtapasztaltunk. A magyar vendéglátást így tudom elképzelni, ahogyan itt éltük meg: A tárgyi feltételeken kívül a legfontosabb az emberi tényező Jóska és Anita kiváló! Maradjanak ilyenek!"